Az ápolók napjára

2018.05.10

Május 12-én az ápolókat ünnepli a világ, bár az ünnep számos szükséges kelléke hiányzik. Akiket ünneplünk, azért tesszük, hogy kifejezzük hálánkat, megbecsülésünket, elismerésünket a tetteikért. Azonban az igazi elismerés nem korlátozódhat egy napra, azt, hogy az érintettek úgy érezzék, hogy ez a tisztelet valóságos, annak folyamatosnak kell lennie, és sok mindenben - anyagi elismerésben, tisztességes bánásmódban, ha szükséges segítségben is meg kell nyilvánulnia.

Az ápolók sok más hivatáshoz hasonlítva sokkal nagyobb fizikai, lelki tehernek vannak kitéve, nem elhanyagolható a fertőzésveszély, a kémiai szerek által okozott kockázatok, a sugárártalom veszélye. Megterhelő a folyamatos munkavégzés, a több műszakos munkarend, és az éjszakai munka. Az utóbbi időben a csökkenő létszám, és az ellátandó betegek növekvő száma miatt egyre nagyobb az ápolókat érintő munkaterhelés, egyre kevesebb ápoló lát el egyre több beteget a rendes munkaidejében, és egyre többen kényszerülnek anyagi okokból, vagy mert egyre kevesebben vannak egyre több túlmunkára, holott ezen a szakmai területen az átlagosnál alacsonyabb munkaidő lenne indokolt. Nm ritka, ha valaki 240-280 órát dolgozik havonta a fő - állású munkahelyén, vagy ami még rosszabb, több munkahelyen. Ez nemcsak nekik, hanem a betegeknek is egyre nehezebb. Az ápolói szakma mindenhol hiányt mutat, így könnyű a külföldi állások között válogatni, és akik maradnak egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. És itt jutunk el a megbecsülés kérdéséhez. Az egészségügyben és a szociális területen dolgozó ápolók, gondozók 2016-ig az utolsó helyen álltak a bérezésben és az első helyen a munkaterhelésben. A 2016-évi bérfejlesztések, bár %-ban nagynak tűntek, arra voltak elégségesek, hogy a munkavállalók elérjék, vagy a magasan képzett ápolók esetén 10-15%-kal meghaladják az időközben szintén növekvő minimálbéreket, szakmai bérminimumokat. A szakmában eltöltött idő alig jelent több fizetést, a 3 évenkénti fizetésemelés 1500-4000 ft közötti összeg, aligha ösztönöz komolyan bárkit arra, hogy a szakmában maradjon. Az alacsony bérek, a növekvő munka terhek, és az általános munkaerőhiány azt eredményezi, hogy egyre többen hagyják el a szakmát, keresnek könnyebb és jobban fizető munkát maguknak. Tekintve, hogy az ápolók többsége nő, a szakmaváltás a családi kötelezettségek teljesítését is megkönnyíti.

Tehát csak a tényleges, és nemcsak a szavakban és a százalékokban kifejezett jelentős béremelés, a ténylegesen ledolgozott munkaidő folyamatos csökkentése lehet a valós tisztelet és elismerés útja. És nemcsak a pénzről kell beszélni, bár ez fontos feltétele annak, hogy a fiatalok egyre többen válasszák e szép hivatást. A munkahelyi körülmények javítása, a munkavállalók munkahelyi védelmének erősítése, a kockázatok csökkentése szintén fontos feladat az itt dolgozók érdekében. Az egészségügy és szociális gondozás területén kiugróan sok a foglakozási megbetegedés, amelyek közül igen jellemzők a fertőzések a kórházakban, szociális intézményekben, amelyek megelőzése a feltételek javítását igényli. A munka jellegéből adódóan nagy türelmet igényel, és sok stresszel jár. A stresszhatást fokozza, hogy sok helyen a munkavégzés még mindig a dolgozók megfélemlítésével, erős tekintélyuralmi vezetéssel párosul. Míg számos más munkahelyen már családbarát munkakörülmények, az emberséges bánásmód jellemző, számos egészségügyi és szociális intézményben az ápolókat nem veszik emberszámba, ami szintén nem az elismerés jele, és aki csak tud menekül ezekről a munkahelyekről. Ennek következményeként a hiányt gyakran felkészületlen, az ápolási munkára alkalmatlan segéderőkkel lehet csak pótolni, ami az ápoló-beteg viszonyban bizalmatlanságot, gyakran jogos kritikát vált ki, rontja a szakma társadalmi presztizsét.

Összefogásra is nagy szükség van, és annak felismerésére, hogy egyedül nehéz eredményt elérni. A fásultság, kiégés is nagy ellenség, mert a betegeket szembe állítja azokkal, akik a gyógyítás fontos láncszemei, az ápolókkal. Az ápolók a mindennapok hősei, a gyógyításhoz értenek, a mások melletti kiálláshoz igen, de ahhoz kevésbé, hogyan fordíthatják jobbá a saját életüket. De csak akkor bízhatunk abban, hogy a hivatásuk mellett maradnak, ha ebben is lesz előrelépés. Egy-egy kudarc nem szabad, hogy azt a tévhitet alakítsa ki, hogy nem érdemes semmit tenni. A helyzet megváltoztatása nem egyszeri akcióktól, hanem tartós és változatos érdek képviseleti munkától, a folyamatos nyomásgyakorlástól és az összefogástól várható. A megszólalásokból, véleményekből gyakran látható, hogy sokan elvesztették a reményt, hogy valaha jobb lesz. Ez nagy veszély, amely passzivitást eredményez, és sajnos, ha nem bízunk a változásokban, akkor azok nehezebben is fognak megtörténni, mivel azok, akiknek változtatniuk kellene, azt hihetik, hogy nekünk így is jó. Úgyhogy mutassuk meg, hogy nem jó! Hallassátok a hangotokat, legyetek kitartók, ne adjátok fel, mert csak így haladhatunk előre. Mivel elég bátrak vagytok ahhoz, hogy nap mint nap életeket mentsetek, elég bátornak kell lenni az önmagunk melletti kiállásban is. Válasszatok magatok közül is mindenhol - minden osztályon, intézetben, minden kis közösségben olyan embereket, aki szószólók lehetnek a helyi képviseletben, akiknek védelmet tudunk adni, és csatlakozzatok hozzánk, kiállunk mindenki mellett, akinek szüksége van rá, így helyben és országosan is nagyobb tiszteletet, megbecsülést érhetünk el. Rajtunk is, sőt elsősorban rajtunk múlik, hogy mások hogy viszonyulnak hozzánk. Ha együtt vagyunk, és sokan vagyunk, nagyobb megbecsülést érhetünk el. Ha meghunyászkodunk, csak azt a tévhitet erősítjük másokban, hogy nem hiszünk abban, hogy többet érdemelnénk. Igaz elvárható lenne, hogy mások harc nélkül is ismerjék el a jogainkat, de ha ez nem történik meg, akkor más eszközhöz kell folyamodni, harcolni kell ezért közösen. A siránkozás, panaszkodás nem elég, olyan lépések kellenek, amelyek a vezetőknek, akár a kormányzati döntéshozóknak sem kellemes, mert különben miért lépnének az érdekünkben. Ebben mi a partnereitek vagyunk, keressetek minket, és mi is keresünk benneteket. Mint láthatjátok, azért eddig is voltak eredmények, de ez nem érintett mindenkit, és nem elég. Az országos vezetés távozásában a mi elégedetlenségünknek is volt szerepe, reméljük az új az egészségügyért felelős kormányzati vezetők, akik jobban ismerik a helyzetet, többet el akarnak, és tudnak érni, a számotokra is, de csak úgy, ha közösen, és kitartóan mi is érzékeltetjük, hogy a helyzet tarthatatlan. Akkor nemcsak május 12-én érzékelhetitek, és nemcsak szavakban, hogy Tietek a lehető legszebb hivatás!


« Ugrás az összes hírhez